Mi a titka Szegednek? 1 perc és elvarázsolt !

Emberek ezrei írnak utazásról blogot, olyanok is, akikről sohasem gondoltad volna. Valószínű ilyen vagyok én is.

Hogy kinek és miért íródnak? Megtudhatod ha elolvasod legelső bejegyzésemet." Utazzunk 60 felett? Soha nem késő!"

Július 10.-én, pénteken Szeged volt a cél.

A Nyugati Pályaudvar helyett,Zuglóból indult az Intercity,oda-vissza, 1.190.-Ft utazási költség.

Szájmaszk viselését nem érzi mindenki magára nézve kötelezőnek,ebből komoly vita kerekedett a vonatfülkében.

Erikával, útitársammal azt játsszuk, hogy milyen szavak jutnak eszünkbe,amikor Szegedre gondolunk.

Íme a szó gyűjtemény: szegedi paprika, szegedi papucs,szegedi boszorkány, szegedi halászlé, szegedi téliszalámi,Szegedi Szabadtéri Játékok, Szent-Györgyi Albert, Vadaspark, Dóm, Virág Cukrászda,Tisza part, szecessziós paloták, Móra Ferenc Múzeum, Szegedi Nemzeti Színház.     

Megérkezve az állomás épületében már rutinosan keressük az információs irodát.Ők is felkészültek város térképpel, mint a Győriek.

szeged_vasutallomas.jpgAz épület elé érve ott is a 2-es villamos,amivel három megállót kell megtennünk és máris az Aradi vértanúk terén vagyunk.

A Hősök kapujának gyönyörűen restaurált freskóit 2001-ben adták át.

szeged_hosok_kapuja_fresko.jpgTizenkétezer szegedi hősi halált halt katonának állít emléket. Aba-Novák Vilmos freskója.1937-ben avatták fel, később 1945-ben vakolattal elfedték, mert Horthy Miklós is szerepelt rajta.

Most ismét eredeti formájában csodálhatjuk.

Gyalog folytatjuk utunkat és rögtön a Dóm térre érkezünk.SZEGED felírattal szelfizünk.

szeged_dom_felirat.jpg1913-ban  kezdődött  a Fogadalmi templom építése és 20 évig tartott. Schulek Frigyes tervezte, mint köztudott Ő álmodta meg a  Halászbástya terveit is.

Szeged város képének meghatározó eleme a Dóm. Magát a teret Rerrich Béla tervezte,rendkívüli atmoszférát teremtetve a Dómnak a különleges épületkoszorúval.

.Itt kap helyszínt a Szegedi Szabadtéri Játékok, amely  sajnos  az idén elmarad. 2021-es programra már lehet jegyet vásárolni ,a legdrágább jegyár  16.895.-Ft  a legolcsóbb 3995.-Ft. www.szegediszabadteri.hu 

A Dóm terén körbefutó árkádok alatt magyar hírességek portéit ismerhetjük fel.

A Dómban zártkörű temetés búcsúztatója volt így kirándulásunk végére tettük át a látogatást.

Egy teljesen új szemléletet tapasztalhattunk meg,rengeteg zöld területtel, visszafogott autó- közlekedéssel, kerékpárosok százainak áramlásával. Ami különlegesség szinte a város bármely részébe eljuthatunk villamossal.Jó érzés tudni, hogy van ilyen város,ahol a környezettudatosság nemcsak  szlogen,hanem valóság.

Plakát hirdeti a törődést az ott lakókkal. " Szeged segít .10.000.-Ft támogatás, minden szegedi általános iskolásnak.Online igényelhető."

 

szeged_plakat.jpg 

Megtaláljuk a Tourinform irodát (Széchenyi tér 12.) www.szegedtourism.hu 

szeged_turinform_iroda.jpg 

 Szecessziós házakra fókuszálunk,állítólag közel ötven darab épület van ebben a stílusban. 

Kicsit Barcelona "deja vu"  Leghíresebb a Reök-palota, " szegedi Gaudi "-ként emlegetik. Magyar Ede 29 évesen tervezte az épületet és ma a legjelentősebb alkotása lett.Magyar Edére keresztelt téren található.

szeged_reok_palota.jpgEz az épület ad helyet egy új különlegességnek a  Reö Cukrászdának. A. nógrád megyei Szó Gellért cukrász mester irányítása alatt működik.Aki kétszer nyerte meg az "ország tortája" versenyt.

Kihagyhatatlan a kávé és a torta.

szeged_reok_cukraszda_kave.jpgszeged_reok_cukraszda_torta.jpgReök-palotától visszasétálunk a Széchenyi térre, ez a legnagyobb tere Szegednek, 5 futballpálya nagyságú. Városháza látványa lenyűgöző, 18. század elejétől tölti be funkcióját.Minden óra előtt 5 perccel különböző dallamokat hallhatunk, mi az Örömódának örülhettünk.

Tisza Belvárosi hídja mellett a Roosevelt téren található Halászcsárda, Sótartó  által üzemeltetett Halászcsárda várja, hogy megkóstoljuk méltán híres szegedi halászlevüket, ami többféle halból készült.3200.-Ft és ketten jól laktunk.

szeged_halaszke.jpg

Sokat gondolok sétáink közben Éva barátnőmre, aki ebben a csodálatos városban nőtt fel.Most értem meg soha el nem múló honvágyát.

Folytatjuk a felfedezést a Szegedi Nemzeti Színházzal, Móra Ferenc Múzeummal  de sajnos az egész park átalakítás alatt van, komoly munkálatok zajlanak.

szeged_mora_ferenc_muzeum.jpg

 

..Tisza part, hangulatos utcák.

szeged_utca_reszlet.jpgVisszaértünk a Dóm térre.

szeged_dom.jpgMostmár szabadon megtekinthetjük belülről is.

szeged_dom_belso1.jpgszeged_dombelso2.jpg

Az árkádok alatt végignézzük a magyar hírességeket és rádöbbenünk mennyi tudóst, festőt, írót, szobrászt adott kis országunk a világnak.

A 2.-es villamos visszavisz az állomásig, ahol már vár az Intercity, hogy repítsen Budapestre.

Szegeden járva  szívünkbe zártuk a várost, szerelem lett első látásra, muszáj még találkoznunk..